Drámai véghajrában vesztette el a döntőt a KARC

IWIW megosztásTwitterFacebook
2013/14-es bajnoki szezon

Hatvan percen keresztül vezetett, de mégsem tudta megszerezni a bajnoki kupát a KARC, mely drámai, a végletekig kiélezett küzdelemben maradt alul az Esztergommal szemben a rögbi extraliga döntőjében. 

Óriási várakozás előzte meg a két rivális összecsapását, ahogy sejteni lehetett a hazaiaknál három román játékos a kezdőben és egy a kispadon várta a kezdő sípszót, míg a kecskemétieknél egyedül Köteles sérülése okozott némi riadalmat, aki végül csereként vállalni tudta a játékot.

Nagy iramban kezdődött a mérkőzés, mindkét csapat nyílt sisakkal támadott, az első pontok azonban büntetőkből születtek, az esztergomi Soós kétszer volt eredményes 10 perc alatt, így enyhe előnyre tettek szert a Vitézek (6-0). A korai pontok felrázták a KARC-ot, fokozatosan vették át az irányítást, beszorítva ellenfelüket, végül a 20. percben Baranyi remek áttörésénél már nem volt kérdés a vendégek pontszerzése, Nagyhegyesi pedig értékesítette a jutalomrúgást, így átvette a vezetést a KARC (6-7). Újabb idegőrlő percek következtek, de enyhe kecskeméti mezőnyfölény mellett már csak a hajrában esett pont, Beke büntetője repült a keresztléc fölé, így tovább növelte előnyét az alföldi gárda (6-10).

A második játékrészben tovább pörgött a kecskeméti henger, az esztergomi Heckel 10 perces kiállításának köszönhetően időlegesen emberelőnybe kerültek a vendégek,  Tóth betörését követően Németh tette le a labdát a célterületre, Nagyhegyesi pedig magabiztosan vágta be a jutalmat (6-17). Sajnos nem sokáig örülhettek a kék-fehérek, alighogy kiegészültek a hazaiak sorozatos tolongás akcióikkal a kecskeméti célterület közelébe kerültek, egy vitatható szituációt követően felszabadítottak a KARC-osok, de Priskin játékvezető megállította a játékot és némi tanakodás után célt ítélt az Esztergom javára (13-17). Sajnos az akciót követően mind Baranyit, mind pedig Fehért le kellett cserélni sérülés miatt. A másik oldalon előbb Beke hibázott kecsegtető szögből büntetőt, majd néhány perc múltán Nagyhegyesi újra növelte a kecskeméti előnyt (13-20). Az esztergomiak nem adták fel, továbbra is támadásban maradtak és a félidő felénél sikerült Suiogan révén a szélen célt elérniük (18-20). Hamar jött a válasz büntető formájában, ismét Nagyhegyesi volt a végrehajtó (18-23). Az utolsó tíz percbe fordulva tartotta előnyét a KARC, míg a Vitézek elkeseredetten rohamoztak, ami két perccel a vége előtt egy újabb tolongás akcióval meghozta számukra a célt, mellyel előbb egyenlítettek, majd a sikeres jutalomrúgásnak köszönhetően át is vették a vezetést (25-23). De még nem volt vége, a középkezdést követően 90 másodperce maradt a KARC-nak, hogy megpróbálja véghezvinni a lehetetlent, ami csak Priskin játékvezetőn múlt, hogy nem sikerült. Egy esztergomi szabálytalanságot követően előnyszabályban játszottak a Kecskemétiek és gyors bedobásukat követően kézről-kézre járatva a labdát végül Kőműves robogott be a célterületre, tombolt a szépszámú kecskeméti közönség, azonban a játékvezető visszafújta az akciót és teljesen érthetetlen módon visszaadta a Kecskemétnek a labdát a korábbi esztergomi szabálytalanság helyéről. A másodpercek kérlelhetetlenül peregtek, már csak Nagyhegyesi utolsó pillanatban elvégzett mezőnybeli droprúgásában bízhattak a kék-fehérek, szinte megállt az idő míg a labda szinte lassított felvételben a H alakú kapu felé repült, ami azonban 20cm-rel célt tévesztett, így újra szertefoszlott az álom, az Esztergomnak sikerült kiénekelni a sajtot a KARC szájából. Minden dicséret megilleti azonban a kecskemétieket egész éves teljesítményükért, amire sajnos ismét nem sikerült feltenni a koronát.

Rögbi Extraliga Döntő

Esztergomi Vitézek RSE – Kecskeméti ARC 25-23 (6-10)

Esztergom, RCH pálya

2000 néző

vezette: Priskin

 

Kecskeméti ARC: Kiss (Nagy), Baranyi (Kis F.), Borbély (Sütő), Gyenes, Réfi, Tóth (Asztalos), Bartus, Fehér (Köteles), Németh, Beke, Hegedűs (Schrauf), Almási (Túri), Horváth, Kőműves, Nagyhegyesi

Játékos-edző: Németh Krisztián

 

 

Pontszerzők: Baranyi 5, Németh 5, Nagyhegyesi 10, Beke 3