Két „Vitézek mérkőzésnyire” a döntőtől

IWIW megosztásTwitterFacebook
2012/13-as bajnoki szezon

Ki lesz az elődöntő házigazdája? Erre a kérdésre keresik a választ a KARC és a Vitézek most szombaton a DHL Rögbi Extraliga utolsó alapszakaszbeli fordulójában. Az már korábban biztossá vált, hogy az elődöntőben ugyanez a két csapat fog megmérkőzni egymással június 15-én, a pályaválasztó személye azonban még nyitott. Mindkét gárda az alapszakasz második helyét jelentő győzelemre hajt majd, mivel az a csapat fogadhatja majd a harmadikat az elődöntőben. Tehát KARC siker esetén, ugyanez a párosítás ismétlődik majd két hét múlva, azonban, ha most a Vitézek diadalmaskodnak, akkor a kecskemétieknek idegenben kell majd megküzdeni a döntőbe jutásért.

A két csapat 1992 óta íródó bajnoki statisztikája alapján eddig 24 Kecskeméten lejátszott mérkőzésből 14-et a KARC és 10-et a Vitézek húztak be. Az elmúlt 5 alkalomból azonban 4-szer is a Hírös-városiak örülhettek, bár elmondható, hogy rendre igen szoros mérkőzéseket hozott a párharc, a legkisebb különbség 1 pont, a legtöbb pedig 8 pont volt a 2008 óta lejátszott hazai bajnokikon.

A KARC az elmúlt héten a horvát RK Zagreb csapata ellen készült, ami korántsem volt ideális, hiszen mindkét csapatból 7-8 játékos hiányzott, ennek ellenére hajtós mérkőzésen 64-19 arányú kecskeméti siker született. A Vitézek ezzel szemben vereséggel „hangoltak” az utolsó fordulóra, miután változatos mérkőzésen 26-30 arányban hazai pályán győzte le őket a Bulldogok csapata.

DHL Rögbi Extraliga 10. forduló
Kecskeméti ARC – Esztergomi Vitézek RK
2013-06-01, szombat 16 óra
Kecskemét, Széktói Stadion 4-es pálya