Döntőben U20 válogatottunk!

IWIW megosztásTwitterFacebook

Óriási várakozás előzte meg az U20 EB final 4 elődöntőit. Magyarország már azzal is meglepetést okozott, hogy a tavalyi EB győztes Lengyelországot verve jutott be a kontinens legjobb négy utánpótlás csapata közé.

 

A rangsorolás alapján a párosítás számunkra igen kedvezőtlenül alakult a nálunk 45 hellyel jobban rangsorolt Ukrajnával kellett felvenni a harcot, míg Svájc Litvániával meccselhetett. Az első elődöntőn Litvánia 21-6-ra múlta felül a helvéteket, majd Magyarország futott ki az erősen felázott esztergomi pálya gyepére. Óriási szívvel és harcosokként küzdöttek a fiatalok már az első pillanattól kezdve. Az ukrán csapat álmosságát apró büntetőkkel honorálta Teisenhoffer, de már ekkor látszott, hogy nem tudja felvenni a ritmust a kék-sárga alakulat. Nem ismert elveszett labdát a Gica Vacaru által alaposan feltüzelt magyar csapat, a hangulatot és a tétet is sikerült fokozni Ladányi parádés utolsó perces céljával (16-3).

A második játékrész, ha lehet, még nagyobb küzdelmet hozott, a feszültség is egyre nőtt, előbb a kecskeméti Gyenes esett áldozatul egy páros kiállításnak, majd mielőtt kiegészültünk volna Tóth Dániel kapott sárgát átnyúlásért. Az emberhátrányt nem sikerült kivédekezni, az ukránok szépítettek, de a jutalom kimaradt, így a félidő felénél, még mindig több, mint egy cél volt az előnyünk (16-8). A hajrára cserékkel rázta fel a nagy harcban fáradó csapatát Vacaru mester, Juhász meg is hálálta, hiszen a 67. percben Juhász egy rosszul sikerült ukrán bedobás után köszönte szépen a kezébe pottyanó labdát, a maradék 6 métert megtenni már gyerekjátéknak bizonyult (21-8)! Tombolt a közönség, a fiatalok extázisban játszottak, a végére teljesen beszorítottuk a teljesen hitehagyott ukránokat, az utolsó percre pedig még egy Ladányi cél és egy Teisenhoffer jutalomrúgás maradt (28-8).

Magyarország a FINAL 4 döntőjében szombaton 13.00 órától Litvániával fog találkozni az esztergomi Vasas stadionban!

 

A mérkőzést november 11-én, csütörtökön 21.30-tól felvételről teljes egészében leadja a Sport1 TV.

Rengeteg kép Czinege János galériájából a mérkőzésről: http://picasaweb.google.com/rugbyjani/RugbyU20MagyarUkran#